Legendás fogalom, mindenki ismeri; talán ki is tudja mondani, de leírni valószínűleg már nem:); én viszont ma saját szememmel láttam Saint-Denis-ben.

Saint-Denis Párizs északi elővárosa, metróval elérhető távolságban. A városka lényegében Nagy-Párizs kialakulásának egyik áldozata, éles kontraszttal jelenik meg benne (a legszűkebb belvárosban is) a szebb napokat idéző régmúlt és a jóval sötétebb modern kor.

Történelmi jelentőségét a VII. sz-tól számíthatjuk, mikortól a frank királyok (elsőként Dagobert:), 638 v. 639-ben) az itt álló apátsági bazilikát választották temetkezési helyüknek, szemben a VI. sz. királyai által preferált - ma már belvárosi - Saint-Germain-des-Prés apátsággal. A városka így bekerült a királyi helyiségek körébe (Reims -> koronázás; Párizs -> főváros, Notre Dame főszékesegyház; Saint-Denis -> temetkezés).

Az apátság bazilikája leginkább a XII. sz. során - a legendás Suger vezetése alatt - alakult át gótikus katedrálissá (hivatalosan csak 1966-tól katedrális!). Ekkortól kezdett felvirágozni Saint Denis (vagyis Párizsi Szt. Dénes, Párizs első püspöke a III. sz-ban; a rómaiak kivégezték a városban, majd ő fejét a kezében hordozva elgyalogolt a később róla elnevezett helyre, és itt rogyott össze végleg) kultusza, és ennek nyomán a kisváros is.

A katedrális méretei ma is lenyűgözőek, és kicsit olyan, mint a Westmister, tele van nemritkán köztéri szoborkompozíciókat lepipáló méretű és művészi értékű sírokkal, de ebben az esetben gyakran 1000 évvel ezelőtti királysírokról van szó. Amúgy odabenn rendkívül hideg van és meglehetősen sötét. Egy teljes restaurálás is időszerű lenne már, arról nem is beszélve, hogy esztétikai szempontból a legjobb valószínűleg az lett volna, ha a XIX. sz-ban megvalósul a tervezett, viszonylag nagymértékű átépítés, ami egy kicsit rendbeszedte volna a különböző korokban történt építkezések nyomán kialakult enyhe diszharmóniát, és pótolta volna a hiányzó északi tornyot.

VISZONT óva intek mindenkit attól, hogy Saint-Denis megtekintésére 2-3 óránál többet szánjon, mert lényegében csak a katedrális, a városháza és a volt apátsági park érdemleges látnivaló (+ esetleg a múzeum, de pl. az apátsági kincsek a Lourve-ban láthatóak). Egyébként koszos, kutyaszaros, lepusztult, a háborús foghíjakat a mi paneljeinket megszégyenítően ronda és oda nem illő épületekkel kitöltő, álmos előváros; nagyon meglátszik rajta, hogy hagyományosan szegény munkáskörnyék.

Olyan szinten van minden, mintha Kispest külsőn járna az ember: a nép láthatóan minden szempontból egyszerűbb mint a belvárosban; a házak többsége lepukkant, a nyitott kapukon keresztül rendetlen udvarok látszanak, általában magyar szemmel is gagyi autókkal;  nem túl bizalomgerjesztőek a kisebbségek; a düledező garázsban nyitott könyvesbolt csak arab nyelvű; a sarkon külvárosi srácok bandáznak; néhány presszónak magyarosan késdobáló hangulata van; a rendőrök ötösével járnak, néha lejattolnak egy üldögélő-álldogáló emberrel, megkérdezik, hogy látott-e valamit, és hogy ugye nem lesz semmi balhé; sok a román koldus...

Szóval igazából félig megértem őket, ha néha megunják az ő életük és a 10-15 metrómegállóra lévő világraszóló csillogás közötti ordító kontrasztot, és felgyújtanak pár autót; amivel ugye csak a saját környéküket rombolják tovább...

Szóval elég vegyes benyomásokkal tértem haza, de ezt is látni kellett:
Fent középen Suger süvege...

...lent (máshol, de a belvárosban) Hajógyári-sziget szintű csövestanya

Mairie

Tavasz az apátsági parkban

STADEFRANCE