Legendás fogalom, mindenki ismeri; talán ki is tudja mondani, de leírni valószínűleg már nem:); én viszont ma saját szememmel láttam Saint-Denis-ben.

Saint-Denis Párizs északi elővárosa, metróval elérhető távolságban. A városka lényegében Nagy-Párizs kialakulásának egyik áldozata, éles kontraszttal jelenik meg benne (a legszűkebb belvárosban is) a szebb napokat idéző régmúlt és a jóval sötétebb modern kor.

Történelmi jelentőségét a VII. sz-tól számíthatjuk, mikortól a frank királyok (elsőként Dagobert:), 638 v. 639-ben) az itt álló apátsági bazilikát választották temetkezési helyüknek, szemben a VI. sz. királyai által preferált - ma már belvárosi - Saint-Germain-des-Prés apátsággal. A városka így bekerült a királyi helyiségek körébe (Reims -> koronázás; Párizs -> főváros, Notre Dame főszékesegyház; Saint-Denis -> temetkezés).

Az apátság bazilikája leginkább a XII. sz. során - a legendás Suger vezetése alatt - alakult át gótikus katedrálissá (hivatalosan csak 1966-tól katedrális!). Ekkortól kezdett felvirágozni Saint Denis (vagyis Párizsi Szt. Dénes, Párizs első püspöke a III. sz-ban; a rómaiak kivégezték a városban, majd ő fejét a kezében hordozva elgyalogolt a később róla elnevezett helyre, és itt rogyott össze végleg) kultusza, és ennek nyomán a kisváros is.

A katedrális méretei ma is lenyűgözőek, és kicsit olyan, mint a Westmister, tele van nemritkán köztéri szoborkompozíciókat lepipáló méretű és művészi értékű sírokkal, de ebben az esetben gyakran 1000 évvel ezelőtti királysírokról van szó. Amúgy odabenn rendkívül hideg van és meglehetősen sötét. Egy teljes restaurálás is időszerű lenne már, arról nem is beszélve, hogy esztétikai szempontból a legjobb valószínűleg az lett volna, ha a XIX. sz-ban megvalósul a tervezett, viszonylag nagymértékű átépítés, ami egy kicsit rendbeszedte volna a különböző korokban történt építkezések nyomán kialakult enyhe diszharmóniát, és pótolta volna a hiányzó északi tornyot.

VISZONT óva intek mindenkit attól, hogy Saint-Denis megtekintésére 2-3 óránál többet szánjon, mert lényegében csak a katedrális, a városháza és a volt apátsági park érdemleges látnivaló (+ esetleg a múzeum, de pl. az apátsági kincsek a Lourve-ban láthatóak). Egyébként koszos, kutyaszaros, lepusztult, a háborús foghíjakat a mi paneljeinket megszégyenítően ronda és oda nem illő épületekkel kitöltő, álmos előváros; nagyon meglátszik rajta, hogy hagyományosan szegény munkáskörnyék.

Olyan szinten van minden, mintha Kispest külsőn járna az ember: a nép láthatóan minden szempontból egyszerűbb mint a belvárosban; a házak többsége lepukkant, a nyitott kapukon keresztül rendetlen udvarok látszanak, általában magyar szemmel is gagyi autókkal;  nem túl bizalomgerjesztőek a kisebbségek; a düledező garázsban nyitott könyvesbolt csak arab nyelvű; a sarkon külvárosi srácok bandáznak; néhány presszónak magyarosan késdobáló hangulata van; a rendőrök ötösével járnak, néha lejattolnak egy üldögélő-álldogáló emberrel, megkérdezik, hogy látott-e valamit, és hogy ugye nem lesz semmi balhé; sok a román koldus...

Szóval igazából félig megértem őket, ha néha megunják az ő életük és a 10-15 metrómegállóra lévő világraszóló csillogás közötti ordító kontrasztot, és felgyújtanak pár autót; amivel ugye csak a saját környéküket rombolják tovább...

Szóval elég vegyes benyomásokkal tértem haza, de ezt is látni kellett:
Fent középen Suger süvege...

...lent (máshol, de a belvárosban) Hajógyári-sziget szintű csövestanya

Mairie

Tavasz az apátsági parkban

STADEFRANCE

- Mit lehet enni az üzemi konyhán?
- Koszt.

Kis pénz - kis foci. Ehhez a szokás szerint igaz közhelyhez már rég hozzászokhattunk. De mi történik akkor, ha hirtelen (valójában hosszú évek alatt) megjelenik egy jó tündér (egy futballrajongó, nemzetközi szinten is nagypályás ingatlanspekuláns), és ledob az Üllői útra egy zsák angol fontot, hogy tessék fogyasztani, gyarapodni?

Nagy pénz - nagy foci? Ezt itt a kérdés; lehet-e, hogy pusztán a magyar foci háza táján még soha nem hallott összegű finanszírozástól hirtelen lábra kap egy csapat, jönnek az eredmények, megy a szekér? Nem, pusztán a szilárd anyagi alap egyáltalán nem elég. De minden bizonnyal megvan a vezetés és a sportvezetés elköteleződése és lelkesedése is. Csakhogy ez még mindig kevés. A döntő kérdés ugyanis az, hogy a játékosokat és a velük közvetlenül foglalkozó szakembereket képesek-e a felsővezetők a folyamat legelején kellően motiválttá tenni - tehát pl. az ide érkező külföldi mesterekre és játékosokra ne valami rájukkényszerített, mindig mindenbe beleszóló, minekjöttekezeknekünkide nemkívánatos személyekként tekintsenek, és erejüket ne az ő likvidálásuk kösse le. Mert ha az elején minden jól alakul, akkor a vége is jó lesz. Ha mindenki számára (vezetés, szakemberek, játékosok és közönség) egyértelműen elindul a csapat felfelé, akkor onnantól kezdve az lesz - a mindennél erősebb és önfenntartó - motiváló erő. És akkor lehet Ferencvárosban újra labdarúgásnak méltán nevezhető színvonalú játék.

Másik, jóval érdekesebb és összetettebb kérdés, hogy az FTC néhány év alatt végbemenő látványos előretörését a többi csapat némi spétreakcióval képes lenne-e követni (pl. más - esetleg magyar -  nagybefektetők is felfedezik maguknak a magyar focit, és elkezdik sorban felvásárolni a "jelentősebb" klubokat.

Akit pedig érdekel részletesen, hiteles forrásból, hogy ki is az a Rieb György és Kevin McCabe, valamint, hogy miért és hogyan lehetett egy a béka feneke alatt lévő csapatot milliárdokért eladni, hallgassa meg ezt 21:53-tól.

Képekben mondok el néhány dolgot, amit az elmúlt napokban láttam/történt velem/megragadott Párizsban:

Vasárnapi séta egy galériában a Champs Elysées-n

TGV-sorakozó a Gare de Montparnasse-on (néhány év múlva jön a második generáció, az AGV)


A köztereken, épületekben elhelyezett figyelmeztető, tiltó feiratok alatt szinte mindig ott van a hivatkozás a vonatkozó jogszabályra (ez a francia gondolkodásmód egy sajátossága)


Erasmusos  összejövetel a suliban ma délben

A francia nyelv egyik szépsége: a magyar aggyal első pillantásra értelmezhetetlen, azonos betűkből álló, mindenféle írásjellel tagolt, valójában fél másodperc alatt kimondható szóhalmazok

Celtic-Barça 2:3, megtekintve itt: The Harp, a Celtic drukkerek francia klubjának kocsmája. Megjelenés szigorúan Barca mezben és sportcipőben (helyszín esetleg gyors elhagyása érdekében). Kiváló a csapolt cider (szénsavas almabor/sör)

Szerencsére az Association Erasmus elkezdett nekünk mindenféle programajánlókat küldözgetni. Így értesülhettünk az International Desk szervezetről, mely itt Párizsban mindenféle érdekes, hasznos, egyedi programokat szervez a külföldről érkező hallgatóknak.

Nekik köszönhetően most pénteken megyek a Cercle du Bristol  rendezvénysorozat  keretében Jean-Charles Decaux, az azonos nevű reklámcég  alapító vezetője (jav.: az alapító Jean-Claude Decaux volt, egy generációval korábban), interaktív előadására. Lényegében már csak a helyszín miatt is érdemes odanézni, de persze valószínűleg a program sem lessz rossz.

Aztán mostanában lehet jelentkezni a külföldről jövő hallgatóknak és friss diplomásoknak nagy francia cégek által meghirdetett gyakornoki helyekre és állásokra. Úgy gondoltam, megpróbálom a dolgot, eddig már találtam két olyan gyakornoki pozíciót, ami elméletileg szóba jöhetne nekem, jelentkezni fogok rájuk, aztán majd meglátjuk, hátha.

Úgy tűnik, van aki tényleg azért vesz a dynamic line design jegyében született vonalvezetésű autót, mert az az egy bizonyos vonal fogta meg, sőt ezt nem átallja ilyen kétszínű festéssel a világba kiabálni:
Seat Altea

Van ami elkerülhetetlen:

Nyuszika bemegy a zöldségeshez, és kérdezi:
- Narancs van?
- Nincs, csak banán.
Mire a nyuszika:
- Akkor irány Bana!



Amúgy ma (tegnap) délután átnéztem a múlt heti iskolai anyag fontosabb részeit, szótáraztam, wikipediáztam, tanultam, mint egy kisangyal. És kiterveltem a holnapi városnéző programot: 8e, 7e, 6e arr. Csatornarendszer és tágabban vett Montparnasse.

Nyugalom, nem fogom felsorolni, hogy mi mindent láttam - nem is tudnám.

A kiállítás két jókora csarnokot foglalt el és a köztük lévő utcát (talán az volt a legérdekesebb helyszín). Egyharmad részben a márkák és a márkaklubok mutogatták a gyári állípotú 100 és 20 év közötti kocsijaikat. Egy másik harmad az eladó veteránok birodalma volt, köztük egypár "nemlétező" járművel. A harmadik harmadot a brutális méretű és választékú  alkatrész-tartozék-ruházat-relikvia-autós művészet stb. vásár töltötte ki.

Több mint 8 órát töltöttem a kiállításon. Megérte. Autóbuzi létemre tucatnyi olyan márka autóit láthattam testközelből, amiknek azelőtt még a nevét sem hallottam/egyetlen létező példányát sem láttam: Isorivolta, Hispano Suiza, Panhard, Matra, Alpine, Facel Vega, De Dion-Bouton... Fagyoskodtam vagy fél órát egy Benz Patent Motor-Wagen mellett, hogy - a végére erősen izzadó mercedeses embernek - hátha sikerül beindítani...de nem, pontosabban csak néhány ütem erejéig. Láttam olyan eladó autókat, amikből egy-egy darab létezik. Testközelből nézhettem, és persze hallhattam, egy saccra '10-es évekbeli (jav.: húszas évek, lásd lentebb) számomra ismeretlen sportkocsit, amint a tulaj a haverokkal megtett pár kört - büntető hanghatás kíséretében. Majdnem lefújta a hajam a fejemről egy tökéletlenül elégett aromás szénhidrogénekkel teli felhő által egy baromi nagy ezer éves dízel stabilmotor, aminek a kéménye vége vesztemre pont felém volt hajlítva, mikor egy kisebb motor segítségével beindították. Ami szintén nem volt mindennapi szeánsz: nem ám önindító, aztán los geht's, hanem kisebb stabilmotor lendkerekét kurblizással meghajtani, az előbb-utóbb beindul, utána nagyobbat 20 méteres ékszíjjal meghajtani (ékszíj folyamatos feszítése a kisebb stabilmotor kocsijának hátrább tolásával:), és ha az beindult, akkor arra jöhetett a cséplőgép, vagy mittudomisénmi.

Beszúrok néhány fotót ízelítőnek, de ez tényleg csak a jégyhegy csúcsa:
Egyik kedvencem, és nem elérhetetlen - BMW E30 M3


Jön a birodalmi Renault, és hamm, bekap - egy mai autó e mellett mecsinek tűnne


Citroën CX Cabriolet - egy van belőle, az egy autóbőrös standjának installációja


Citroën Type G - Fantomas ezúttal távolmaradt


Benz Patent Motor-Wagen - kettő is volt belőle


Bazár - ami itt nincs egy felújítás alatt álló veteránhoz, azt el lehet felejteni


Kerékkulcs és -kalapács vintage sportkocsik központi szárnyasanyájához


Ez szaladgált ott föl-alá - kiderítem a típusát -> sikerült: Bugatti Type 35 valamelyik változata, valsz kompresszoros (ütött-kopott, de egészséges, versenyzett állapotban)


És van ami örök - első szériás 911 Targa békazöldben

Szóval ilyesmik voltak - megérte.

Ma volt egy lukasórám, gondoltam elnézek az InfoTheque-be (kb. könyvtár) képregényt olvasni. Igen, egyetemi könyvtárban képregényt, sőt vannak számítógépes játékok is. Ugyanis errefelé nagy kultja van a képregény-könyveknek, mindenhol lehet kapni őket, az iskola pedig - ezt a bemutatkozó napon a könyvtárban való körbevezetés során mondták nekünk - nagy hangsúlyt fektet a hallgatók kulturális igényeinek sokoldalú kielégítésére. LOL!


Amúgy sikeresen túlvagyok az első héten, megértem a francia előadókat, és úgy érzem, hogy kb. egy hónap múlva már aktívan részt tudok venni az órákon (na nem mintha a francia diákok olyan aktívak és mindentudóak lennének:). Sőt, ma ebéd közben (kiváló pizza volt és gyümölcskosár süti) beszélgettem két igazi francia diákkal.

És ma este talán tényleg lesz erasmusos buli...bár ki tudja...elég rosszul van ez itt megszervezve. Holnap meg amúgyis a Salon Rétromobile-re akartam volna menni - a hétvégi várható tömeget elkerülendő, valamint a Trophée Andros-t pótlandó.

Most megyek a madarasteszkóba, vennem kell kenyeret, meg még ami út közben eszembe jut.

Múlt vasárnap, febr. 10-én, mint már említettem megnéztem magamnak egy állat fotókiállítást, ami nagyon megtetszett a neten hétvégi program után vadászva, és sietnem kellet vele, mert aznap este zárt.
A néhány tucat ugrálós fotót Alex Majoli olasz-amerikai fotóriporter követte el a tavalyi cannes-i filmfesztiválon. Mindehhez az alapötletet Philippe Halsman, az ötvenes-hatvanas évek első számú amerikai portréfotósának Jump Bookja (Jumpology) adta. Majoli kb. 5 percre félrehívta a sztárokat instant műtermébe, ahol készített róluk egy fotót ugrás közben, így mutatva meg valamit az emberi lényükből - erősen eltávoldva a fogfehérítős-sminkes-hajbeállítós-művigyoros konvencionális sztárportréktól.

És ilyenek születtek belőle:

Wim Wenders

Az első linknél látható hivatalos posztert sajna nem lehetett megvásárolni, pedig funstuff.