Menetrend szerint ebben a percben száll fel a gépem Paris-Beauvais repteréről. A következő 3 + 2x1/2 napot Katalóniában, Barçában, Figueresben és Gironában fogom elmúlatni. Tökéletes hangulatfestésnek jöjjön a D-Kay & Epsilon ft. Stamina MC egyszerűen csak Barcelona című zenéje:

Helló és viszlát!

(FCB-MU:0-0:S)

Akárki akármit mond, egy ország földrajzi mérete, energiahordozókkal való ellátottsága és birodalmi attitűdje szinte minden onnét származó járművön (is) meglátszik. Ne legyünk restek guglizni egy kicsit (hiszen a képkeresője is a barátunk): Amtrak Superliner II vasúti kocsi, 2008 Buick Lucerne, és egy kis mai, friss, személyes élmény a Musée de l'Air et de l'Espace-ból: nézegetem a vadászgépeket...hát ez a behemót meg mi...jha, hogy csak egyszerűen amerikai F-valamennyi...
Hát valahogy ilyenféleképen gondolkodhatott Robby Gordon is, amikor felrúgva az élcsapatok évtizedes koncepcióját a minél kisebb-könnyebb autókról, keresztezett egy Hummert és egy moster truckot, és már kész is volt a közel ütőképes, brutális, american baja-stílusú tereprali versenygép.

Dakar Hummer H3, CE Rally 2008, © Sz Cs

És ahogy Nagy Dániel írta a Belsőségre: "Kívülről Robby Hummerje a legbrutálisabb, megy mint a bolond és ehhez úgy ordít a V8, hogy szem nem marad szárazon."
Ez a bizonyos büntető V8 a publikus adatok szerint a Hummert tulajdonló GM egyik viszonylag nagy szériában készített versenymotorja; 7 literes, szívó. Én emellé még valószínűsíteni tudom, hogy egy felfúrt Hemiről van szó (ami ugye utcára létezik 5,7, 6,1, 6,4 l változatokban), kb. 600 Le-vel és 1000 Nm-el (és ha vetünk egy pillantást a Mercedes 65-ös AMG motorjának teljesen publikus adataira, akkor nagyjából ugyanitt vagyunk).

(Köv post holnap vagy egy hét múlva!)

Először is kezdeném azzal, hogy az intézmény pontos neve: Palais Royal - Musée du Louvre. Vagyis fontos, hogy a valamikori székesfővárosi királyi palotáról van szó; ezért aztán az - egyébként irgalmatlanul nagy - épület bizonyos részei bármilyen műtárgy elhelyezése nélkül múzeumot képeznek. Ezek közül is a kedvencem a III. Napóleon lakosztályai nevezetű részleg - ha arra járok, mindig átsétálok rajta. Egyébként a palotarész tényleg III. Napóleon, a polgárkirály (akit 1848-ban szabad, általános választásokon köztársasági elnökké választottak, majd ő önmagát 4 évvel később - a nagy Napóleonnal való rokonságot megtagadni nem tudva - császárrá...így sikerült megvalósítania egy személyben azt, hogy ő volt Franciország első köztársasági elnöke és utolsó koronás uralkodója;) alatt nyerte el ma is látható formáját (de XIV. Lajos kora beli stílusban!). Ellenben valójában közel sem lakosztályokról van szó, hanem reprezentatív államminisztériumi helyiségekről. (A fotók minősége a fényviszonyok miatt vacak, de a lényeg látszik.)

A nagy szalon egyik fele - letaglózóan vörös és arany minden

A másik fele - itt már el lehet kezdeni megfigyelni a bútorzat specialitásait

A nagy ét-terem

És végül a világ legpengébb fotelja. Ahogy azt Mont Saint-Michel apátságának könyvesboltjában egy a francia bútorok történelmi katalógusának szerepét betöltő irdatlan könyvből kilestem, a hivatalos neve confident

Holnap (vagyis ma) viszont egész más tészta lesz programon: Musée de l'Air et de l'Espace, a Paris-Le Bourget reptéren. Megyek Concordot és Jumbót tapizni:) Valamint estefelé rendhagyó keddi penge verda várható.

Pénteken über-fini központi reggeli után 8-11-ig lenyomtuk az utolsó Business Ethics órát; azért be kell vallani, abban az időszakban egy kicsit nehéz, de mindenféle kérdőjelet nélkülözően érdekes és érdemes, követni egy filozófust és egy ügyvédet, akik angolul boncolgatják Kant morálfilozófiáját Benjamin Franklin önéletrajzán keresztül.
Utána a tervezett idő alatt sikerült összedobnom az angolórai csapatunk (igen, a legendás Five Forces) Team Logját egy 76 oldalas pdf-be... És lévén gyakorlatilag a szünet első napja, főzőcskézésbe fogtam: túrós tésztát kívántam:

Azért az nem két perc volt, amíg kisakkoztam, hogy a madarasteszkóban melyik terméket emeljem le a polcról, hogy az erősen hasonlítson a túró fogalmán nálunk értett dologra. De végül elég jól sikerült - a titok nyitja: mousse & fromage frais nature (a kis fehér pitli)

Aztán irány a két Szt. Lázár pályaudvar környéki grand magasin (A grand magasin címet a fontoskodó-pontoskodó francia definíció szerint olyan üzlet kaphatja meg, amely alapterülete 2500 és 92000 m² (miért is pont ennyi???lol) között van, valamint osztályokba rendezve széles és mély termékválasztékot kínál.) a boulevard Haussmannon, azaz a Galeries Lafayette és a Printemps - péntek délutáni, kora esti programnak azt hiszem, megteszi, már ha épségben és értéktárgyaival együtt odaér az ember:

Péntek délutáni csúcs az 1-es metró egyik közepesen forgalmas állomásán

A közismertebb, a Lafayette, a Groupe Galeries Lafayette csoport tulajdona, amely számos kereskedelmi (többek között a lépten-nyomon fellelhető Monoprix szupermarketlánc) és pénzügyi (hagyományos partnerség a BNP Paribasszal) érdekeltséggel rendelkezik. A csoport éves forgalma megközelíti az 5 milliárd (!) eurót, irányítása 2005 óta kizárólag a francia Moulin család kezében van... A Lafayette Haussmann üzletház a zászlóshajó, mely valójában több épületből áll, és amelynek története több mint 100 évre nyúlik vissza (de közel sem ez a legrégebbi ilyen jellegű üzletház Párizsban), napi látogatóinak száma kb. 100000, és kb. 12000 dolgoznak benne (!). A könnyebb emészthetőség érdekében a továbbiakban inkább jöjjenek képek:

Az átrium alja: ékszer, óra, kozmetikum - ahogy kell

Az emeletek

És fönt a pazar szecessziós (itt ugye Art Nouveau) üvegkupola

A Printemps Haussmann kb. ugyanezt tudja, csak 40 évvel öregebb, és most éppen rosszabb állapotban van, illetve részben felújítás alatt áll. Tulajdonosai a Deutsche Bank és az olasz Borletti család. És úgy mellesleg érdekes történet, hogy az 1923-ban elkészült, szintén szecessziós, szintén üveg kupolát 1973-ban a mester unokái restaurálták (ezt nevezem hagyományörző családi szakmaválasztásnak:).

Elmarad a holnap Économie Internationale zh, úgyhogy most hirtelen egy csomó (na jó, azért annyi nem, de egy kicsi igen) időm lett. Így nem hagyhatom ki, hogy ma este visszatérjek a keddi penge verda rovathoz - egy (szó szerint) örök darabbal:

Volvo 144 de Luxe; Groningen, Hollandia, 2007. aug. 25.

35-40 éves, a minden bizonnyal még gyári fényezés ugyan már foltosan bemattult, de fényképes bizonyítékom (és szilárd emlékem) van róla, hogy nem igazán rohadt. Erre szoktuk mondani, hogy kis karbantartással kihúzná az egész XXI. századot.
Mondjuk az is igaz, hogy amelyik autó ilyen környéken parkol, az nyilván, - tulajdonosához hasonlóan -, a szerencsésebbek közé tartozik:

Jobb helyen ezért már számolnák a zenés felárat: Ülök a Rue haute szinten a Foyer-ben, kávét szücsölgetek, péksüteményt majszolok, és újságot lapozgatok kellemes és félprofi zongoraszó (már bocsánat a képzavarért) mellett.

Asszem erre lehet nyugodt lelkiismerettel azt mondani, hogy beszarás.
1/2 1-kor felálltam az asztalomtól, "bekapcsoltam" az RFI Musique élő adását, hogy elindulok a lefekvés felé vezető rögös út első állomása, a mosogatás felé.
De előtte odaálltam egy pillanatra az erkélyajtó elé, és a következő folyamat zajlott le meglehetősen fáradt érzékszerveimben és agyamban:
1.) Ezt a retek időt; minden csillog; szóval még mindig esik; és hideg van
2.) Valami nem stimmel; nézzük csak meg jobban
3.) Jé, véletlenül tök sok fehér autó áll a környéken; vagy nem is; vagy nem értem
4.) *đ°@#|˘! ez hó!!!
0-1 °C van, és már több mint egy órája csendesen, de rendesen havazik. A kocsik már teljesen fehérek. Ha így marad, akkor reggel csizmát kell húznom:)
(megj.: itt-tartózkodásom során eddig egyszer láttam havat, valamikor március legelején, egy 5 percig tartó, azonnal elolvadó havaseső formájában)

1/4 2-kor (a lámpa alatt látható, hogy esett az rendesen)

A délelőtt napsütéses volt, 11-re ennyi maradt belőle (a demonstrációs célt szolgáló kocsi közel sem random választás)

Miután egész nap stratégiai menedzsmentet tanultam, most muszáj valami kikapcsolódtatóbb (létezik ilyen szó?) dolgot csinálnom, hogy utána újult szellemmel folytathassam.

Szóval következik egy olyan post, aminek publikálására már régóta igény vóna': V. emeleti, délnyugati fekvésű, 21,6 m² + 3,5 m² erkély alapterületű, összkomfortos lakosztályom teljeskörű fényképes bemutatása. (A fotózás azért húzódott, mert elég sok tényezőnek kellett egyszerre teljesülni: világosság, otthonlét, ráérés, rend...):
A szobám az erkélyről. Jobbra asztal, pakolós kisszekrények; balra étkező- és tanulóasztal, ágy, beépített szekrény; szemben az előszoba ajtaja


Az előszoba a szoba felől. Balra fürdőszoba ajtaja, konyhasarok, beépített szekrény; s zemben bejárati ajtó


A fürdőszoba


A konyhasarok

Egyébként a héten volt sok tanulás, súlyos károkat okozó (pl. 1 1/2 napos internet nélküliség), az én szobámat szerencsére nem érintő csőtörés, meg tegnap egy penge autókiállítás, a 19e Salon Cabliolet, Coupé & SUV. Ezen már megint csodaországban éreztem magam, de ha egyetlen egy autót választhattam volna, akkor az egy bő 30 éves vas lett volna (részletes-képes beszámoló természetesen lesz később).

Holnap pedig a hónap első vasárnapja van, ami Párizsban nagyjából egyenlő a múzeumok ingyenes látogathatóságával. Így aztán ezt a lehetőséget és sok teendőmet összeegyeztetve csak délelőttre kimegyek Château de Vincennes királyi várába.

És végezetül a szombat esti móka (ami ráadásul kivételesen elgondolkodtatóan-utópisztikusan igaz is):
< pcdevil> komolyan lassan a csecsemők első szava azlesz hogy lol

Ha valaki esetleg abban a hitben lenne, hogy legjelentősebb párizsi teendőm a láblógatás, annak most elárulom, hogy az imént fejeztem be a "mai" dolgaimat. A Culture&Communication című rendes francia hallgatóknak szóló órára kellett expozém írásos felét "holnapra" elkészítenem, természetesen ékes franciául. (Nem, korábban nem lehetett volna, mert akkor is volt mit csinálnom; március tízes napjaitól április tízes napjaiig szörnyen be voltunk/vagyunk/leszünk fogva.) Mondjuk az igazsághoz hozzá tartozik az is, hogy így legalább egész este live olvashattam az indexen a hazai fejleményeket; és ma délután 3-kor kezdek, szóval 11-kor fogok kelni.

Szóval ott hagytam abba tegnap, hogy megyek a címben nevezett rakparton felépített azonos nevű múzeumba, az Eiffel-torony szomszédságába.
Maga az épület - lehet, hogy ez így durván hangzik - érdekesebb, mint a kiállítási anyag. Ugyanis egy kiváló modern épületről van szó, ahol a funkcionalitást és a természetközeliséget szépen sikerült összehozni, sőt belsőépítészetileg, valamint installációs szempontból is magasiskola. Az egyetlen hibája az, hogy a késői időpont miatt már meglehetősen sötét volt benne.

Hangszer-tár.

A kiállítási anyag - bemutatott területből fakadóan - jellemzően nem túl régi és számunkra fura-érhetetlen-misztikus tárgyakból áll.

És akkor hogy mára is jusson egy kis Eiffel-tornyozás:
Odafelé menet ez a csapatszállító (akkor még teljes létszámmal) haladt el mellettem és egy nagyon jól szituált, egyedül sétáló, egyértelműen amerikai idősebb hölgy mellett; aki rögtön le is szólított, és megkérdezte, hogy ez így most normális-e. Én meg szépen elmagyaráztam neki, hogy biztos most van őrségváltás, úgyhogy csak semmi pánik...:) Végül megnyugodott, és megköszönte az infot.
(megj.: A tűzkeresztségen már az első hétvén átestem, azóta folyamatosan, három nyelven informálom az igazi turistákat:)
Végül a legszebb látvány (bár a fotó messze van még a jótól is) - hazafelé menet: